Időpontfoglalás

Köszöntöm honlapomon!

Dr. Négyesi Anna

orvos, természetgyógyász

Holisztikus szemlélettel, személyre szabott terápiával segítem a hozzám forduló, egészségüket megőrizni vagy gyógyulni vágyó pácienseimet.

Dr. Négyesi Anna

Mi a természetgyógyászat?

A természetgyógyászat a hagyományos orvoslás és a természet gyógyító erejének ötvözése. Holisztikus megközelítéssel nem csupán a tüneteket kezeljük, hanem a test, a lélek és a szellem egységét állítjuk helyre. A természetes eredetű kezelések kevésbé terhelik a szervezetet, ugyanakkor hatékonyan támogatják az öngyógyító folyamatokat.

Rólam

Általános orvosként végeztem a Debreceni Orvostudományi Egyetemen 2004-ben. Már orvostanhallgatóként megfogalmazódott bennem, hogy ne csak a betegséget gyógyítsam, hanem a betegséggel küzdő embert is. Ne csak a fizikai tüneteket kezeljem, hanem a lelki, szellemi okokat keressük meg közösen a pácienssel.

Ezt a holisztikus szemléletmódot a természetgyógyászatban találtam meg. A természet gyógyító erejét alkalmazni felemelő érzés számomra. Gyermekkorom óta csodálom a gyógynövények támogató hatását. Hiszek az érintés csodájában, a talpreflexológia által a szervezet öngyógyító képességében.

Folyamatosan képzem magam, bővítem ismereteimet, hogy a hozzám fordulóknak a legjobb tudásom szerint tudjak személyre szabott kezelést nyújtani.

2021 óta vagyok a Magyar Reflexológiai MasterMind alapító tagja, 2022 óta vezetem a közösség debreceni régióját. 2024-ben megkaptam az Év Reflexológusa Díjat.

Végzettségeim

  • 2004Általános orvos diploma
  • 2013Természetgyógyász
  • 2015ENyKK: Fitoterapeuta
  • 2016Fül- és testgyertya tanfolyam
  • 2018ÁEEK EFF: Reflexológus
  • 2018Köpölyözés tanfolyam
  • 2018Kinesio Tape tanfolyamok
  • 2020Nyiroktorna és nyirokmasszázs
  • 2025Kínai arc- és fejmasszázs

Hogyan zajlik egy kezelés?

1

Kapcsolatfelvétel

Telefonon vagy e-mailben egyeztetünk egy alkalmas időpontot.

2

Állapotfelmérés

Az első alkalommal kitöltjük az állapotfelmérő lapot és személyesen átbeszéljük az Ön panaszait.

3

Személyre szabott kezelés

Az Ön egyéni igényeinek megfelelő természetgyógyászati kezelést alkalmazunk.

4

Utánkövetés

Nyomon követjük az állapotjavulást és szükség szerint módosítjuk a kezelési tervet.

Terápiák

Személyre szabott természetgyógyászati kezelések az Ön egészségéért.

Reflexológia

1. Reflexológia

Az egészséget megtartó életerők tudatos befolyásolása ujjnyomással a reflexterületeken.

Fitoterápia

2. Fitoterápia

Gyógynövény terápia — a betegségek és fájdalmak természetes megszüntetése.

Gyógyító köpölyözés

3. Gyógyító köpölyözés

Ősi kultúrákból eredő vákuumos kezelés a vérkeringés és energiaáramlás fokozására.

Fül- és testgyertyázás

4. Fül- és testgyertyázás

Évezredes hagyomány — tisztulás, energiaegyensúly és relaxáció.

Kinesio Tape

5. Kinesio Tape

Rugalmas szalag a mozgásszervi problémák hatékony kiegészítő kezelésére.

Orvosi nyirokmasszázs

6. Orvosi nyirokmasszázs

A pangó nyirokfolyadék elvezetése, méregtelenítés és immunerősítés.

Kínai arc- és fejmasszázs

7. Kínai arc- és fejmasszázs

Az akupresszúra elvén alapuló kezelés az energiaáramlás helyreállítására és a test-lélek-szellem harmonizálására.

Árak

Az árak HUF-ban értendőek és az ÁFA-t tartalmazzák. Érvényes: 2026.01.05-től.

Egyéni kezelések

  • Reflexológiai kezelés — állapotfelmérő első alkalom8 000 Ft
  • Reflexológiai kezelés — minden további alkalom6 000 Ft
  • Nyirokmasszázs — teljes test8 000 Ft
  • Nyirokmasszázs — testrész6 000 Ft
  • Kínai arc- és fejmasszázs5 000 Ft
  • Fülgyertya kezelés2 000 Ft
  • Testgyertya kezelés1 500 Ft
  • KinesioTape — testtájankint3 000 Ft

Kedvezményes bérletek

Reflexológiai és nyirokmasszázs kezelésekre kedvezményes bérletvásárlási lehetőség biztosított.

A bérletek részleteiről érdeklődjön személyesen vagy telefonon.

Oktatás

🎓

Természetgyógyász és reflexológus képzés

2024 óta a Harmóniaház – Debrecenben oktatom a leendő természetgyógyászoknak az egészségügyi alapismereteket. A természetgyógyász képzés meghívott előadójaként a szolnoki Főnix Masszázs – Alternatív Gyógymódok és Képzések iskolában is tartok előadásokat. 2025-től a reflexológus képzést is vezetem.

🏫

Nyirokmasszázs oktatás

2023 óta a szolnoki Főnix Masszázs – Alternatív Gyógymódok és Képzések iskolában a nyirokmasszőrök képzését vezetem.

📚

Gyakornoki vezetés

Vállalom a reflexológus hallgatók gyakornoki vezetését. Igazolom az OKFŐ által előírt 1 hét orvos-természetgyógyász és 2 hét reflexológus gyakorlati időt.

📄 Gyakorlati igazolás letöltése

Gyakran Ismételt Kérdések

Szükséges-e orvosi beutaló a természetgyógyászati kezelésekhez?

Nem, a kezelésekre orvosi beutaló nélkül is jelentkezhet. Az első alkalommal részletes állapotfelmérés történik.

Hány kezelés szükséges a javulás eléréséhez?

Általában 8–10 alkalmas kezeléssorozat már eredményes lehet, de a hatásosság egyénenként változó. A kezelések száma függ az állapot fennállásának idejétől, súlyosságától és az Ön szervezetének válaszreakciójától.

Milyen korú pácienst fogad?

A legtöbb kezelés kortól függetlenül alkalmazható. Gyermekek és idősek számára is biztonságos, személyre szabott terápiákat kínálok.

A kezelések fájdalmasak?

Nem, a kezelések fájdalommentesek. A masszírozás a fájdalomküszöb alatti nyomáserősséggel történik, és az Ön komfortérzetét mindig figyelembe veszem.

Alkalmazhatók-e a természetgyógyászati kezelések orvosi kezelés mellett?

Igen, a természetgyógyászati kezelések kiválóan alkalmazhatók orvosi kezelések kiegészítéseként. Mindig figyelembe veszem az esetlegesen előírt szakorvosi terápiát és a szedett gyógyszerek kölcsönhatásait.

Hogyan tudok időpontot foglalni?

Telefonon, e-mailben vagy az alábbi kapcsolatfelvételi űrlapon keresztül foglalhat időpontot. Igyekszem a lehető legrugalmasabb időpontokat biztosítani.

Média

A Hajdú-Bihari Naplóban többször jelentek meg természetgyógyászati témájú, egészséges életmóddal kapcsolatos cikkeim, nyilatkozataim.

Szívesen vállalok egészségmegőrző, prevenciós témákban előadásokat egészségnapokon, egyesületeknél vagy iskolai foglalkozások keretében.

Kapcsolat

Időpontfoglaláshoz és kérdésekhez keressen az alábbi elérhetőségeken, vagy töltse ki az űrlapot.

Cím

Bocskai utca 2., Ebes, 4211

Facebook

Kövessen minket

Időpontfoglalás

A kezelésekre előzetes időpontfoglalás szükséges. Rugalmas időbeosztással igyekszem az Ön számára legmegfelelőbb időpontot biztosítani. Keressen telefonon vagy e-mailben!